2011. jan. 22.
Győr Művészetéért díj intézményünk kollektívájánk
A Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése által alapított Győr Művészetéért díjat Győr város polgármestere 11/06/01/2011. számú határozatával a Kovács Margit Általános Művelődési Központ, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény kollektívájának adományozza.
A Kovács Margit Általános Művelődési Központ 30 éve rajztagozatos iskolaként indult, mely 1992-ben kézműves szakképzéssel, 2005-ben pedig művészeti szakközépiskolai képzéssel és alapfokú művészetoktatással bővült. Az iskola nagy figyelmet fordít a széleskörű műveltség kialakítására, a művészetek megismertetésére. Vallják, hogy a művészi kifejezés lehetővé teszi a gyermekek számára, hogy megértsék a körülöttük lévő ember alkotta és természetes látható világot. Segít a gyermekeknek megismerni saját művészeti és kulturális örökségüket, esztétikai látásmódjukat, a művészek látásmódját, és hozzájárul saját érzékenységük fejlesztéséhez.
Az iskola kollektívájának köszönhetően az intézmény tanulói rangos nemzetközi és magyar pályázatokon, kiállításokon, versenyeken kapták illetve kapják meg a szakma és a közönség elismerését. A tantestület minden tagja kiemelten támogatja a művészeti nevelést, felismeri annak jellemformáló erejét.
A Kovács Margit Általános Művelődési Központ, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény kollektívája Győr város kulturális életében végzett több évtizedes művészeti tevékenységének elismeréséül részesül a díjban.
Forrás...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése